ÍGY LESZ 15 EZER FORINT A NYUGDÍJASOK 10 EZER FORINTOS UTALVÁNYÁBÓL?

Szponzorált linkek

ÍGY LESZ  15 EZER FORINT A NYUGDÍJASOK 10 EZER FORINTOS UTALVÁNYÁBÓL?

Továbbra sem tudni, hogy miért kerülhet másfélszer annyiba a kormány ajándéka a nyugdíjasoknak.

Orbán Viktor bejelentése szerint minden érintett tízezer forint értékben kap Erzsébet-utalványt karácsonyra. Az Index szombaton arról írt, hogy az ünnepi ajándék a Miniszterelnökség szerint kézbesítéssel és egyéb költségekkel együtt számolva fejenként akár tizenötezer forintjába is kerülhet az államnak. Hogy miért, arról a portálnak a Miniszterelnökség azt írta, hogy majd a Nemzetgazdasági Minisztérium tud tájékoztatást adni.-írja  a hirtv.hu

Tállai András miniszterhelyettes viszont a kérdésre nem adott választ a Hír TV híradójának, azt viszont elmondta, hogy szerinte akár a tízezres ajándéktól többet is lehetne adni:

– Nem tartom soknak, mert a magyar gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, a költségvetési bevételek, hogy akár a tízezer forintot vagy a tizenötezer forintot tudja finanszírozni az állam.
– Korábban azt mondták hogy azért nem a magyar posta kézbesíti, mert az drága. Ez a megoldás nem drága?
– Már melyik?
– Az, hogy 10 helyett 15 ezerbe kerül majd.
– Nem arról szól, hogy ez drága. Hanem az, hogy ezt az emberek kapják, és az embereknek lesz ezzel több, jobb. Nem azt kell vizsgálni, hogy valami költséges vagy nem költséges, ha egyszer az állam tudja biztosítani, és a költségvetés, úgy, hogy ez nem okoz finanszírozási problémát. Akkor miért ne adhatná a kormány oda? – fogalmazott az NGM miniszterhelyettese.

Az Indexnek a Nemzetgazdasági Minisztérium elmagyarázta miért számol rá a kormány darabonként plusz 5 ezer forintot az utalványokra. Ezt az összeget adóként teszi az állam egyik zsebéből a másikba, a juttatás után ugyanis személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást is kell fizetni.

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.