KI A FELELŐS HA ELCSÚSZIK A JEGES AGY HAVAS JÁRDÁN?

Szponzorált linkek

KI A FELELŐS HA ELCSÚSZIK  A JEGES AGY HAVAS JÁRDÁN?

Ki a felelős, ha elcsúszunk a jeges járdán?

A járdák síkosság mentesítését az ingatlantulajdonosoknak kötelező  meg kell oldaniuk. Például gondoskodniuk kell a társasházaknak erről már a tavaszi költségvetésük megtervezésekor, erről adott tájékoztatást  az InfoRádiónak:  Széchy Tamás, a Budapesti Társasházi Közös Képviselők Egyesületének elnöke.

A mindenkori ingatlantulajdonosnak a  feladata a járda takarítása , idetartozik a járda tisztántartása, a síkosság mentesítése és természetesen a hó eltakarítása is , még az is hozzáfűzte Széchy Tamás, hogy a társasházak esetében, mint tulajdonosnak a társasház feladata. Elmondása szerint eme kötelezettségük teljesítésére a társasházak , általában kétféle megoldást szoktak választani.

  1. Az egyik megoldás, hogy kiadják egy személynek, vállalkozásnak  a feladatot, a szerződésben  kikötik, hogy  mikortól, hányszor és hogyan kell takarítania a járdát, és számára  biztosítanak : lehetőleg környezetvédő – csúszásgátló és hóolvasztó anyagot is.
  2. A másik megoldás pedig, hogy egymás között felosztják a telet hetekre a lakók, és akire épp ekkor esik a járda takarítása, az elvégzi, amikor és ahogy szükséges.

Széchy Tamás az is elmondta, hogy  nincs tudomása olyan előírásról, ami pontosan megszabja, hogy egy éjszakai havazás vagy ónos eső után  mikorra kell ellapátolni a havat vagy elvégezni a síkosság mentesítést. Véleménye szerint „Ezeket a munkákat józan ésszel kell elvégezni.”

De azt is kihangsúlyozta, hogy szavaival éve: “Az biztos, hogy egy baleset akkor is a tulajdonos felelőssége lesz, ha valaki reggel fél ötkor töri össze magát, és akkor is, ha éjjel háromkor. Folyamatosan biztosítani kell a biztonságos közlekedést, a csúszásmentesítést pedig előszórással is meg lehet oldani”

A cikk az inforadio.hu cikke alapján készült.

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.