PÁR HÉT MÚLVA ÓRIÁSI VÁLTOZÁS JÖN AZ ORVOSNÁL, KÓRHÁZBAN, A BETEGEK ADATINÁL, KEZELÉSEKNÉL, BEUTALÓKNÁL! TÁJÉKOZÓDJON ITT :

Szponzorált linkek

Két hónap múlva élesben is működésbe lép az egységes egészségügyi informatikai rendszer, amely egyaránt megkönnyíti a betegek életét és az orvosok munkáját. Mivel itt gyűjtik majd az összes betegadatot, biztonsági szempontból is folyamatosan vizsgáltatják a rendszert, hogy bármilyen támadást el tudjanak hárítani – írta a szombati Magyar Idők.

Az egészségügyi szolgáltatók szeptembertől szabadon csatlakozhatnak az egységes ágazati informatikai rendszerhez (hivatalos nevén az Elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez – EESZT). Két hónap múlva pedig már minden, közpénzből finanszírozott egészségügyi szolgáltatónak – kórháznak, háziorvosnak, patikának – ebbe a felhőalapú rendszerbe kell feltöltenie a betegekkel kapcsolatos információkat, vizsgálati adatokat, beutalókat, recepteket.

Ezzel követhetővé válik, hogy aki orvoshoz megy, arról – a megfelelő jogosultságok birtokában – azonnal tudják, milyen gyógyszereket szed, milyen érzékenysége, allergiája van, vagy milyen betegségei, műtétei voltak korábban. Elkerülhetők lesznek majd az ismételt, felesleges vizsgálatok, és a betegnek nem kell a leleteit, röntgenfelvételeit magával vinnie. Mindezzel gyorsabbá és biztonságosabbá válik az ellátás – írta a lap.

Vartus Gergely, az EESZT miniszteri biztosa a Magyar Időknek elmondta: a társadalombiztosítóval szerződésben álló egészségügyi szolgáltatók minden segítséget megkapnak az Állami Egészségügyi Ellátóközponttól (ÁEEK) ahhoz, hogy gyorsan és könnyen eleget tehessenek a törvényi kötelezettségüknek.

A csatlakozáshoz nem kell semmilyen új szoftvert vagy eszközt beszerezni, a folyamatot pedig egy elektronikus felület is segíti. A rendszert használó orvosoknak, asszisztenseknek ugyanakkor szükségük lesz elektronikus személyi igazolványra, ezt érdemes mielőbb kiváltaniuk. Az ÁEEK már megrendelte az e-személyik olvasásához szükséges 90 ezer kártyaolvasót, ebből 28 ezret már ki is szállítottak, szeptember közepére pedig mindenütt ott lesznek – áll a cikkben.

Forrás : hirado.hu

WRITER

Szponzorált linkek

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.