NYUGDÍJASOK VIGYÁZAT! CÍM ÉS TELEFONLISTA ALAPJÁK FOGJÁK HÍVNI! FONTOS KÖZLEMÉNYT ADOTT KI A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IDŐSEKNEK, 65 ÉV FELETTIEKNEK! ITT OLVASHATÓ >>>

Hirdetés:

Az utóbbi években az időseket érintő több átverésről érkezett hír, amelyek termékbemutatókhoz, illetve egészségmegőrző termékekhez kapcsolódtak. A fokozott ellenőrzések miatt egyes cégek profilt váltottak, és termékbemutatóikat állapotfelmérő vizsgálatoknak álcázzák. Az M1 Kosár című műsorának riportja azt mutatja be, melyek azok a legújabb értékesítési módszerek, melyekre a hatóság is komolyabban figyel.

2015-ben átlagosan havi 46 fogyasztói megkeresés, panasz jött az Fogyasztóvédelmi Hatósághoz, 2016-ban ez lecsökkent 26-ra, és idén az aktuális eredmények alapján ez 13 havonta, tehát gyakorlatilag egyötödére csökkent a panaszok száma – ismertette az adatokat Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.

A nyugdíjasokat megcélzó cégek ma már cím- és telefonlisták alapján dolgoznak.

„Azt mondták, ha ezzel a takaróval takarózunk, akkor ez teljesen megvéd a vezetékektől, sőt mi több, a szmogtól is” – számolt be a műsorban megszólaló Takácsné Czinki Katalin. Őt is egészségfelmérésre hívták. Orvosi vizsgálat nem volt. A rámenős eladók rábeszélték egy derékaljra, mely éppen Katalin betegségére jó – szerintük. 350 ezer forintot hagyott a helyszínen.

Somosi Bertalan László elmondta: „A férfi, aki engem vizsgált, azt mondta, hogy gyalázatosan rossz az eredményem, úgyhogy fel is küldi a főorvos úrnak Pestre.”

Ezek a történetek tipikusak. Az ilyen körülmények között vásárolt eszközök sokszor nem segítenek, ezért sok ügyfél szeretné visszakapni a pénzét. A Kosár évek óta foglalkozik ilyen ügyekkel, de még nem hallottak olyan esetről, hogy a cég bárkinek is önként visszaadta volna a pénzét.

Úgy tűnik, hogy az egészségügyben és az idős kuncsaftokban van pénz. Talán ezért egyes vállalkozói cégcsoportok újabb és újabb öltetekkel rukkolnak elő. Ilyenbe futott bele Varga Kálmánné is. Itt is az ingyenes vizsgálat volt a csali, de itt tulajdonképpen az SOS 911 nevű segélynyújtó szolgáltatás népszerűsítése folyt. Egy több mint százezer forintos órával indult az üzlet.

Hirdetés:

„Az óra állandóan azt írta ki, hogy error” – ismertette. A cég egyfajta segítségnyújtást ajánl bajbajutottaknak, melyet az órával lehet igénybe venni.

A cég filmje azt állítja, hogy itt egészségügyi gárdával, esetkocsival dolgozó profi csapat áll a háttérben, és hogy az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ) karöltve dolgoznak. A mentőszolgálat szerint ez nem igaz.

Nyilvánvalóan nem kötünk olyan megállapodást egyetlen olyan céggel sem, ami arról szól, hogy majd rajtuk keresztül lehessen mentőt hívni, hiszen, ha valóban indokolt a mentőhívás, akkor minden perc számít, fölösleges időveszteség a közvetítő – hívta fel a figyelmet Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője.

Ez azt jelenti, hogy egyes vállalkozások a nyílt hazugságtól sem riadnak vissza. A cégről készült korábbi riportra az SOS 911 nem reagált, az abban foglaltakat nem cáfolta. Most a honlapjukon megjelenített szöveggel próbálják visszaszerezni hitelüket:

„Sajnos a nézők tudatos félrevezetésére készült riportban a szerkesztők olyan elfogadott, népszerű, a szolgáltatás területén jártas szóvivőt is megszólaltattak, aki a szolgáltatásunkról információval nem rendelkezett. Ezáltal nyilatkozatával teljes mértékben félrevezette a nézőket, és megtagadta kollégáit.”

Ha baj van, a mentőket bárki hívhatja, a 104 vagy a 112-es telefonszámon mindenféle óra és egyéb kütyü nélkül. Az egészségügyi szolgáltatások piacán annyi a panasz és a visszaélés, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium fokozottabban figyeli és ellenőrzi a területet.

Több megyében kiszorulnak ezek a cégek, a hatóság és a rendőrség együttműködésének köszönhetően a cégvezetők már előzetes letartóztatásban vannak – hívta fel a figyelmet Keszthelyi Nikoletta.

Idén 27 árubemutatót ellenőriztek, és 74 százalékuknál volt valamilyen probléma. Ha úgy érzi, hogy nem azt kapta a pénzéért, amit ígértek, akkor haladéktalanul tegyen panaszt, az illetékes járási hivatalnál és a békéltető testületnél.

Forrás . hirado.hu

WRITER

Hirdetés:

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.