FONTOS! HIVATALOSAN IS KÖZÖLTÉK! NEM KAP MINDENKI UGYANAKKORA NYUGDÍJEMELÉST JANURBAN! LESZ, AKIÉ KEVESEBB LESZ, LESZ AKIÉ TÖBB! ITT VANNAK A RÉSZLETEK >>>

Hirdetés:

FIGYELEM! MOST JELENTETTÉK BE! NEM MINDEN NYUGDÍJAS UGYANAKKORA EMELÉST KAP 2018. JANUÁR 1-TŐL! KÖZÖLTÉK A PONTOS SZÁMOKAT IS – MUTATJUK KI MEKKORA EMELÉSRE SZÁMÍTHAT >>>

Januártól 3, illetve 3,8 százalékkal nőnek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások a decemberihez képest, attól függően, hogy 2017-ben, vagy annál korábban állapították meg a járandóságot – jelentette be az az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Ennyivel nőnek a nyugdíjak januártól!
Balog Zoltán közölte, a 3 százalékos emelést a törvényi előírásoknak megfelelően kapják az érintettek, míg a további 0,8 százalékot azok, akiknek az idei évnél régebben állapították meg a nyugdíjat. Emlékeztetett, a novemberi 0,8 százalékos egyösszegű kiegészítés beépül a 2017 előtt megállapított nyugdíjakba.
Közölte, ezt figyelembe véve egy 113 ezer forintos öregségi nyugdíj 4 325 forinttal, vagy 3 390 forinttal emelkedik.

A cél az, hogy Magyarország a nemzedékek szolidaritására épüljön, ezért a kormány megbecsüli azokat az időseket, akiknek több évtizedes munkájának köszönhetően a mai állapotában van az ország, ezért szeretnék, ha a gazdasági sikerekből ők is részesülnének – mondta.

Hirdetés:

MTI

WRITER

Megjelent a Magyar Közlöny 200. számában a 2018. januári nyugdíjemelést szabályozó kormányrendelet, melynek rendelkezései szerint 3 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, valamint a nyugdíjszerű ellátások.

A szabályozás mindenekelőtt viszont arról rendelkezik, hogy a 3 százalékos emelés végrehajtása előtt 0,8 százalékkal meg kell emelni azon személyek ellátását, akik 2017 novemberében 9,6 százalékos nyugdíj-kiegészítésben, illetve egyösszegű kifizetésben részesültek, illetve arra jogosultságot szereztek. Ez a személyi kör gyakorlatilag a 2017. előtti időponttól megállapított öregségi és hozzátartozói nyugdíjasokat, korhatár előtti ellátásban részesülőket, rokkant, rehabilitációs ellátásban részesülőket, illetve az ezen időpontot megelőzően megállapított egyéb nyugdíjszerű ellátásban részesülőket jelenti.

A kormányrendelet előírja, hogy 2018. január 1-jétől az azt megelőző időponttól kezdődően megállapított öregségi nyugdíjat, özvegyi nyugdíjat, szülői nyugdíjat, árvaellátást, baleseti hozzátartozói nyugellátást kell 3 százalékkal megemelni.-írja az adozona.hu

Hirdetés:

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.